Zebegény rövid története
ZEBEGÉNY MÚLTJÁBÓL
Régészeti leletek tanúsága szerint a mai Zebegény és környéke ősidők óta lakott volt.
Feltárások igazolják, hogy már az őskorban is élt itt ember. Luczenbacher Pál XX. sz. első negyedéig működő, újvölgyi téglagyárának bányájában 1873-ban mamut- és szarvascsontokat találtak, majd ugyanebből a korból a mai ásványbánya területén egy 10 m hosszú, 60 centiméter széles szárazon rakott kőfalat tártak fel, melynek környezetéből állatcsontok és edénytöredékek kerültek elő.
A vasút fölötti, Pozsonyi útról leágazó mélyút löszében tüzelőnyomokat, szenesedett csontokat, faszenet leltek.
A Kálvária utca löszében új-kőkorból való tűzhely-maradványokat, sírokat, csontvázat találtak, valamint trapéz alakúra csiszolt baltát.
A Kálváriadomb tetején a rézkorban földvár állott, melyet valószínűleg a rézkor középső szakaszában hozták létre. Az itt élő ősi népcsoport a domb három oldaláról jól védhető helyen alakította ki magának a biztos menedékhelyet. 1935-36-ban 10-12 db veremlakást tártak fel. Ugyancsak ebből az időből találtak település és temető maradványokat a Zebegény-Szob főút mellett, közvetlenül az újvölgyi emelkedőnél.
A római kori Pannóniában a III-IV. sz-ban a limes őrállomásainak legsűrűbben telepített védelmi része az Esztergomtól Visegrádig húzódó Duna-parti rész volt. Azok a kis őrtornyok, amelyek túlnyomó részt Valentinianus (364-375) császár idején épültek, olykor 500 méteres távolságban követték egymást. Az egyik ilyen őrhely lehetett a később remetebarlangnak elnevezett kőfallal védett erősség is Zebegény és Nagymaros között, a Szent Mihály hegy oldalában, a Dömösi átkelés vasúti megállóhely fölötti sziklákon.
Zolnai László írja a Középkori Esztergom c. művében:
„… Szt. Mihály hegy: az ún. remetebarlangok a római korban a legionisták lakóhelyei voltak. Kő mellvédjét és osztófalait a növényzet és a törmelék belepte. Ez az erőd farkasszemet nézett a rómaiaknak a dömösi Malom patak torkolatánál állott – ma már nyomtalan – burgusával.”
„…a közeli Dömössel átellenben lévő Szt. Mihály hegy ún. remetebarlangjai sem mások, mint egy római kori Duna bal-parti erőd maradványai.”
Az V. sz. fordulóján a germán törzsek mind hátrább szorították a római légiókat, a limes őrhelyeit felégették, elpusztították.
Az elnéptelenedett barlangerődöt az Árpád-korban magányra vágyó bazilita szerzetesek vették birtokukba.
A Visegrádon létesült Szt. Andrásról elnevezett bazilita kolostort, I. Endre (1046-60) alapította, felesége Anasztázia kijevi nagyhercegnő hatására. Egyes elképzelések szerint ebből a kolostorból jöttek a magányra vágyó szerzetesek, és elfoglalták az egykori római erőd lakóbarlangjait.
(forrás: Pest megye régészeti topográfiája XIII/2,Akadémia Bp 1993; Zolnay lászló : A küözépkori Esztergom Bp, Gondolat 1983)
1221-ben a kolostor lakói még görög nyelvűek voltak, de a latin szertartású egyház elterjedésével bencés szerzetesek vették birtokba, kik a Baranya megyei Zebegényből – a Pécsvárad közelében lévő, mai nevén Szebényből – a Szt. Mihályról elnevezett monostorból jöttek.
„…a bencés emlékeket olvasva felbukkan Henrik zebegényi apát emlékezete, aki 1342-ben a visegrádi Szent András egyházban tartott káptalanon a bencés apátok közül jelen volt, és a káptalani döntéseket aláírta. Nem is volt senki a bencés apátok között, aki a visegrádi Szent Andráshoz közelebb lett volna, mint ő, aki a Dunán átkelve monostorából egy óra alatt odaérhetett…. A monostor romjai előtt Dömös birtokról nézve látszik a hegy Duna felé eső lejtőjén három barlang, úgynevezett remetelakok, melyeket a bencések ősi szokása szerint azok a szerzetesek lakták, akiknek Szent Benedek regulájában megengedte, hogy miután a közösségben hosszas gyakorlat révén megtanultak harcolni a testtel, a világgal és az ördöggel, magányos remetei életet folytathassanak.”
(Fuxhoffer:Magyarországi Bencés Monostorok; Veszprém 1803.)
A Baranya megyei Zebegény Szt. Mihályról nevezett bencés apátsága birtokos volt többek között a: „…Hont megyei Szob és Kovácsi közt fekvő Almáson (1280. ; 1295.), melyet a zebegényi apát birtoklása után inkább Zebegénynek neveznek.”(Fejér Gy.)
A Zebegény hegyi monostor a XIV. században a Koronára szállt.
Zebegényről Mátyás (1458-1490) jelentette Rómának, hogy pusztultan áll, konventje nincs, s újjászervezését a török veszély miatt nem is lehet remélni. Ezért birtokát a Pécsi Püspökségnek adta 1483-ban.
1493-ban a bencésektől a pálosokhoz kerül. Mivel csak egy szerzetes lakta, elhanyagolódott a monostor.
A barlang-monostor romjai sokáig láthatók voltak a Duna-partról.
Zebegényi címzetes apát címet 1629 óta kisebb magszakításokkal az esztergomi érsek adományozza. Jelenleg – 1980-tól – Dr. Boda László (*Drégelypalánk 1929-2014) budapesti teológiai tanár, a torinói lepel kutatója viseli ezt a címet 25. címzetes apátként. (1332-1505 között kilenc tényleges zebegényi apát neve maradt fenn.)
A mai Zebegény területe minden bizonnyal az Árpád-kori Almás- és Kovácsi faluk területének egy-egy részére esik. A zebegényi monostor faluja, Almás a mai belterületen kereshető.
Az Újvölgyet Márianosztrával összekötő út keleti oldala mellett, az 1930-as években egy a XI. sz-ban épült templomot és hozzá tartozó temetőt tártak fel.
Ezt a települést azonosítják a kutatók a XII-XIII. sz-ra már elnéptelenedett Kovácsival. Kovácsi neve arra utal, hogy itt fémet készítettek elő fegyvergyártáshoz, hogy Csatár nevű faluban fegyvert készítsenek belőle. A két falu – minden bizonnyal- ikertelepülés volt.
Csatár falu neve azóta Csitár dűlőre módosult, és a mai turista térképeken jelzett Kiscsitár és Nagycsitár – Zebegénytől északra, Nagymaros Kóspallag felé eső határában található – helynevekkel lehetett azonos.
Érdemes megemlíteni, hogy a dűlő között fakadó Szilfa-forrásnak a vize ott éri el a Zebegényen átfolyó Malom patakot, ahol az ún. Teplic, avagy Hévforrások vannak.
Ezen a helyen, egy 1694-ből származó térkép „Hév víz” néven, téglalap alakú négyhelyiséges épületalaprajzot ábrázol, északi oldalán négyzet alakú kiszögeléssel. Az 1786-os térképen a forrást közvetlenül az épület egyik sarkánál jelzik, mely erdő borította domb alján helyezkedik el. Régészeti feltáráskor 1982-83-ban hat bővizű forrást találtak, melyek hőmérséklete magasabb, mint a környező forrásoké.
A feltáráskor épület törmelékeket, medence és edénytöredékeket találtak. A feltételezések szerint itt a középkorban fürdő állhatott. Ez a magasabb hőmérsékletű víz télen fürdésre nem alkalmas, de ipari tevékenységre használható lehetett akkor, amikor a többi víz befagyott. – 1782-ből való katonai térképen ezen a környéken látható egy malom jelzése. – A Malom-pataknak ezen a szakaszán két, egymástól kb. 500 méterre 2,5-3 m ill. 6-8 m magas kőrakással védett gát figyelhető meg, mely középkori eredetű halastó vagy malom gátja lehetett.
Zebegény-Újvölgyben a Bészobi patak mentén a mai Kuha-tanya környékén, az 1930-as években feltártak egy egyhajós, félköríves apszisú Árpád-kori templomot. Oklevéli bizonyíték nincs, de feltételezhető, hogy ez Bészob, Bőszob vagy Belszob temploma volt. A falu a XII-XIII. sz-ra elnéptelenedett.
A török időkben Zebegény és környéke hadak felvonulási területévé vált. A török kiűzése után, 1700-ban I. Lipót Marost (vele együtt a mai Zebegényt is) Visegráddal és Kisoroszival együtt Ernst Rüdiger von Starhenberg (1638-1701) császári hadvezérnek – 1683-ban Bécs hős védőjének – adományozta. 1746-ban a Starhenberg család ezen ága kihalt. A birtokot a kincstár visszaszerezte, és újból koronauradalom lett.
Ettől kezdve visegrádi uradalomként szerepelt.
Maroshoz a XVIII. sz. első felében óriási terület tartozott, mely magába foglalta a mai Zebegényt, valamint Kóspallag és Kismaros területét is. A helység határait a XVII. sz. végétől kezdve sokszor vitatták a szomszédos települések. Ekkor még Zebegény, mint falu nem létezett. 1724-ben és 1725-ben a Maros és Szob közötti határviszályok ügyében tartottak tanúkihallgatásokat. A két helység közötti határt egy patak alkotta. Csakhogy a két fél nem ugyanazt a patakot jelölte meg a maga „igaz határaként”.
A marosiak szerint a nyugatabbra lévő Mergecz vagy Verbecz,
mai Bészobi patak, a szobiak szerint a keletebbre folydogáló, Almás-, Aranyos- vagy Toronyi-, mai Malom-patak volt a határ.
A tanúkihallgatásokon mindkét falu „régi öregemberei” felsorolják az általuk igaznak hitt határ néhány helynevét. Idézzünk fel belőlük néhányat: Almás-patak, Aranyos más néven Körtvélyes-tanya, Remete Luka, Som-delelő, Melegh Víz, Csitár széle, Zebegény-hegy, Bakó-kútja, Hanta, Kos-Parlag, Korompa stb.
Egy 1749-es határjárás alkalmából pedig olyan helynevekkel találkozunk, melyek az akkori Maros területén lévő erdők megnevezései. Ezek között is néhány ismerős lehet: Szentmihály, Trompol-Bük, Spiczberg, Kerekes-hegy,
Ispily, Toplár, Türkengrund
Vác és Párkány között vezető állathajcsár-kereskedők útja ezen a vidéken vezetett keresztül. Maros felől a Szt. Mihály-hegy lába szinte teljesen belelógott a Dunába, keskeny volt a part. Ott valószínűleg csak alacsony vízállás idején lehetett közlekedni, és kerülőt is jelentett, ezért Maros és Zebegény között az állatokkal az utat a hegyen keresztül tehették meg. Zebegény alkalmas volt pihenőhelynek.
Az 1782-es első katonai felmérés szöveges melléklete említ egy fogadót (Wirtshaus) melyet a térkép egy viszonylag nagy, négyzet alakú épületnek ábrázol a hajdani Vác-párkányi út mellett, amit az öregek szájhagyománya Kontromác – Kontrovác (Kontra Vác=Ellen Vác) névvel illetett. A Malom-hegy Újvölgy felőli oldalában fekvő „Csapás” földek szolgáltak az áthajtott állatok pihenőhelyéül.
A török elnyomás alatt Magyarország lakossága igen megritkult, Zebegény is a törökkori összeírásokban pusztafaluként fordult elő. A Habsburgok Németország katolikus lakta területeiről akarták benépesíteni az elnéptelenedett országrészeket.
Az 1730-as évek közepére, a már itt élő néhány magyar és szlovák család közé német telepeseket költöztetett az uradalom.
A bevándorlók Magyarországot a legkényelmesebben vízi úton érhették el. A kivándorlás gócpontja Ulm volt, mivel a Duna csak onnan volt hajózható.
Ulm városában sok hajóépítő működött. Ők készítették el az „Ulmer Schachtel” (ulmi skatulya) nevű jellegzetes bödönhajókat. Ezek a hajók 9-12 nap alatt ereszkedtek le a Dunán. A beérkező telepesek három fő régióból érkeztek: Alsó-Frankónia és Hessen, Baden, Württemberg és a svájci határvidék, valamint Ehingen és Augsburg környéke.
Erre az időszakra datálható a zebegényi colonia megjelenése is, mivel a nagymarosi egyházi anyakönyvben az első zebegényi illetőségre vonatkozó bejegyzések is ebből az időből – 1740-ből – való születési adatok.
Egy 1740-ből származó nagymarosi egyházi összeírás, a Szob felé vezető úton eltérve, Zebegénynél 12 családot tüntet fel.
1749-ben Maros területén belül két új telepet is összeírtak: Maros határának a Duna folyása szerinti felső végében Zebegényt, alsó végében Kismarost. Az újonnan kialakult két település ekkor még nem falu, hanem colonia (=telep). Az 1753-as az összeírásban feljegyezték, hogy ezeket a coloniákat csak nem régen alapították. (Zebegény és Kismaros közigazgatásilag még jó ideig Nagymaroshoz tatozott.)
Az ekkor összeírt urbárium szerint Zebegényben már 24 jobbágycsalád található, 15 telek censusa (gazdasága), valamint vendégfogadó. A nevek között magyar, német és szláv hangzásúak egyaránt vannak:
Johann Zebregt, Peter Sklinyár, Andreas Udvardy, Jacobus Pintér, Georgius Borda, Georgius Frichtinger, Martin Zebregt, Stephan Kovach, Andreas Mikulas, Johan Ulrich, Mathias Szurma, Georgius Szabó, Georgius Kovaczky, Martin Gimmer, Michael Kardos, Joannes Polack, Martin Egidy, Georgius Pobjsek, Michael Horváth, Simon Champp, …. Himer, Michael Zibrinys, Stephan Lippay
Itt érdemes megjegyezni, hogy kistemplomunk első harangja is 1749-ből való, mely arra utal, hogy szervezett és állandó közösségnek kellett itt laknia.
A vidékünkre érkező telepesek főleg szőlőművelők, napszámosok, mesteremberek voltak.
Az összeírásban 1755-ben 36 család szerepel, köztük a település bírója Georgius Szultcz, albíró Johannes Himer, esküdtek: Andreas Vaczlauff, Geirgies Keller.
1766-ban pedig már 46 család van felsorolva.
Az urbáriumból azt is megtudhatjuk, hogy a házakhoz kicsi kertek tartoznak, melyekbe veteményeket, kukoricát vetnek, némelyikben gyümölcsfák is vannak, de mindig csak házi szükségletre. Erdeiket közösen használják a nagymarosiakkal, kismarosiakkal, és kóspallagiakkal. Más hasznuk nincs az erdőből, minthogy összeszedhetik a lehullott száraz fát tüzelőnek, és szükség szerint ingyen kapnak épületfát is. Pénz ellenében felvágják az ölfát, és a Duna-partra szállítják. Az erdőben van makkoltatási joguk is, amikor is a disznó mérete alapján kell fizetni fél évenként 2 ½ és 10 dénár között. A fa szállítására való utakat – a munka beszámítása nélkül – kötelesek jó karban tartani.
A falunak 200 kapásra van szőlője – egy-egy kapás után 2 urna (=akó= 53,72 l) bort remélnek – melyek után nyolcadot fizetnek. Egy negyed éven át, Szent Mihálytól december végéig van borkimérési joguk, amit a közösség által kijelölt colonusok magánházban mérhetnek ki.
Van kendertermelésük, – a mai falu Nagymaros felöli végében (Kenderes) – mely után az uraságnak semmit nem fizetnek.
Az összes szükséges igás munkát szolgáltatják az uraság részére.
Minden féltelkes colonus 3 Frt, a negyedtelkes 1 Frt 50 dénárt fizet az uraságnak, melyet a falu bírái kötelesek negyedévenként behajtani.
A községnek van egy földje, melybe évente 5 pozsonyi mérő zabot vethet (1 pozsonyi mérő= 62,62 liter), mely a vetőmag leszámításával kb. 17 pozsonyi mérőt hoz, valamint van egy rétje, melynek hozadéka négy szekér széna.
Tekintettel arra, hogy a zebegényi földek terméketlenek, a hegyoldalban fekszenek, és kellően nem trágyázhatók, az úrbéri terheket úgy szabályozzák, hogy az ottani jobbágyok, akiknek földjeik és rétjeik vannak, 20 napon át tartoznak szolgálni – napkeltétől napnyugtáig – annyi állattal, amennyivel maguknak szoktak dolgozni.
Azoknak viszont, akiknek földjeik vannak, de rét hiányában állatokat a télen át nem tartanak, negyvennapi kézi munkát kötelesek végezni, melyből egyharmad rész télre, kétharmad rész nyárra essék.
A zebegényi jobbágyok állataikat az erdőben szabadon legeltethetik, saját szőlőhegyeiken termett szőlőt eladhatják, és a szüreti maradványaikból pálinkát főzhetnek.
Megengedett házuk és szőlőjük szabad eladása vagy vétele.
Minden kender, káposzta és kerti vetemény után járó nyolcadtól és konyhai növényből járó juttatástól mentesítik őket.
„Elsorolván így az összes engedményeket, az urasági jog és jogszolgáltatás a pallosjoggal együtt, a malmok felértékelése a királyi jogok: mint a kocsmák, mészárszékek, serfőzők, vadászat valamint a nevezett Zebegény birtokainak további irányítása megmarad az uradalom tulajdonában.” fejeződik be az 1766-os Urbárium
Az 1787-ben készült Nagymaros birtok-térképe, mely néhány jelentős zebegényi épületet is ábrázol: templom (sziklakápolna), vendégfogadó (jelenlegi iskola helyén), öreg malom (Fischer köz), két malom a Malomhegy lábánál (mai József A. utca közepe táján és a Malom utcában). Ezen kívül az alsó faluban, a patak mellett, minden bizonnyal a kovács háza (Táncsics utca )
1832-ben felvett adatok már 94 családnevet tüntetnek fel, melyek közül több az azonos név, így valószínűleg rokon családok. A bíró Michael Burda. Jacob Schneider és Josep Fischer molnárként van feltüntetve.
1851-ben Fényes Elek említi: „… a Duna partján épült Zebegény 560 lakossal, felséges vidéken, jó borterméssel, tölgyerdőkkel, dunai malmokkal.”
Pesthy Frigyes 1866-ben készült helynévtára szerint Zebegény az óbudai koronauradalom része, német anyanyelvű község. Idézve Jacobb Krebs (Krebsz Jakab) bíró és Scheilig Lénárd jegyző jelentését: „ Az templomunk kősziklák alatt vagyon, és egy Remete a templom közén el is temetve vagyon, mely remete több évig a Templomunkban lakott.”
A helynévtárban található topográfiai elnevezések, melyek Zebegényhez tartozónak vannak feltüntetve: Kenderes, Zwerkäcker, Bakakút, Verbécz, Csapás, Mühlberg, Cser vagy Szélfák, Neu Aecker, Juhasz vagy Johanisberg, Neuveg, Neuthal, Klahofengrund, Graben Viese, Kollerwald, Trámbajér, Prindlgrund, Czerénga, Csismahergraben, Parwald, Kerekhegy, Varjuvár, Ispilac.
Fellendülést hozott a falu életében a vasútvonal megépítése, melyet 1850-ben adtak át, az első – Pest-Vác – vasútvonal meghosszabbításaként. ( A vasútpálya két Zebegénynél lévő hídját – a Hétlyukú- és a Ferde-híd – olasz szakemberek építették, mellettük több zebegényi is kitanulta a hídépítés fortélyát.) Ettől kezdve könnyebb lett a közlekedés, már távolabb is lehetett munkát keresni.
Erre szükség is volt, mivel Zebegényben igen rossz minőségű, sovány földek voltak. Nem volt vető- és cséplőgép, mindent kézi erővel végeztek. A meredek hegyoldalban lévő földekhez nehéz volt a feljutás, a trágya felfuvarozása.
Aki csak tehette, a fiait mesterségre adta, mert a föld nem biztosított kellő megélhetést. A falu állatállományában találunk tehenet, – mely minden második családnak volt – ezen kívül ökröt, borjút, lovat, sertést, kecskét, baromfit, méhet és egy bikát (a falu bikája a bikaházban „lakott”, mely épület a Kossuth u. végén a kishíddal szemben ma is áll).
Ezelőtt a község fő jövedelmét a szőlőtermelésből adódó borértékesítés adta, azonban a filoxéra járvány – mely Magyarországon 1865-től jelent meg – kipusztította a szőlőket, és ezzel megélhetési gondot okozott sok családnak.
1898-ban készült felmérés szerint Zebegénynek 682 lakosa volt, mely 143 családot jelentett. 125 lakóházban svábok, magyarok, tótok laktak, kiknek nagy része németül beszélt, magyarul csak törve. „A gyerekek csak most kezdenek magyarul tanulni… derék, igyekező fiatal magyar tanítójuk van” (Szvoboda Vince). Szokás volt a faluban, hogy az iskolát befejezett gyerekeket odaadták néhány hónapra magyar szóra az Ipoly túlsó partján lévő magyar falvakba: Szalkára, Garamkövesdre.
Zebegényben iskola – az alapító okirat szerint – 1882 óta működik. Erről az időszakról annyi tudható, hogy 1900-ig német iskolaként működött. A századforduló után úgynevezett C típusú, azaz vegyes (német-magyar) ajkú iskola lett. Az első iskolaépület a mai Bartóky út 1. számú ház volt. Elől egy kis kántortanítói lakással, hátul egy tanterem az összevont csoportnak. Az első tanító 1871-től Jankovics Ernő, majd 1873-tól Leszmeiszter Antal volt, aki 1933-ban 86 évesen halt meg. Utódja Szvoboda Vince (1873-1947) volt, aki már az új iskolában – a jelenlegi főtéren – tanított. Ezt az épületet 1892-94 között építették, két tanteremmel és tanítói lakással. Az iskolát az egyház tartotta fönn, Robitsek Ferenc, Porteleki Tivadar és Monsberger Ferenc nagymarosi plébánosok vezetésével.
Szvobodának már volt segítője is: Félix Endre (1900-1902); Vanyek Henrik (1902-1904); Polakovics József (1905-től); majd (Fischerné) Metzger Lujza (1887-1975) és Horváth Izabella (1900-1974). 1934-től új kántortanító érkezett a faluba: Németh Ferenc (1912-2012), aki a háború után nyolcosztályossá vált iskola igazgatója lett és ezt a tisztséget 1974-ig be is töltötte.
Itt meg kell jegyezni, hogy a sziklatemplomról 1876-ban készült beszámoló, már említi, hogy: „Az ajtó mellett áll egy orgonának látszó asztalka, amely azonban csak a tanító … ülőhelyéül szolgált.” Ezek alapján jóval előbb is működött már iskola. Egyes elképzelések szerint a szikla-templom melletti házban.
Ezt a feltevést igazolják még a felkutatott halotti anyakönyvek között talált adatok, melyek szerint 1791-ben elhalálozott Schmitt Stefan 46 éves tanító, templomigazgató, valamint 1828-ban Visinger Paul, aki mindössze 23 éves volt és az anyakönyvben fiatal tanítóként szerepel.
A község területén 6 kőbánya volt, azonban ebben az időben csak egy működött. Mivel többen értettek a kőfejtéshez, akiknek itt nem jutott munka, akár messzire is elvándoroltak.
A házak sváb szokás szerint kőből és vályogból épültek, általában cserépfedéssel, de ebben az időben néhányon szalmatetőt is lehetett még látni.
Az 1800-as évek végétől Zebegény a budapesti középosztály kedvelt nyári üdülőhelye lett. 40-50 család is nyaralt Zebegényben.
A falusiak saját házuk tiszta szobáját adták ki a nyaraló családoknak. Az itt nyaralók közül az idők során, sokan építettek saját nyaralót. Aki pedig nem, az rendszeres visszatérő nyaraló vendég maradt a falusi házaknál. Ez jelentős kereset kiegészítést jelentett az itt élőknek.
A házak sváb szokás szerint kőből és vályogból épültek, általában cserépfedéssel, de ebben az időben néhányon szalmatetőt is lehetett még látni.
„A házak egy része csinosnak mondható, s mióta nyaralóközönség a községet felkarolta, azóta veranda mind sűrűbben díszíti a keskeny udvarokat.…a patakon három vízierővel hajtott malom van, eme molnárok maguk árulnak lisztet, egyúttal pedig megőrlik a kenyérterményeket, ámbár igen gyönge keresetüket elösmerve, mindhárman panaszkodnak.” A három malom: A Fischer-malom a mai Fischer közben, a Wetzl- malom Malom utca elején és a Schneider malom a József Attila utca közepe táján, mely deszkából épült és az 1800 évek végén leégett. A zebegényi molnárok 1844-ben kiváltságlevelet kaptak. „…A községben három kocsma van, egy a községé, kettő magán jogon…, vegyeskereskedő három van, mindhárom zsidó.”
„A község vallási tekintetben el van hanyagolva, mert filiális, s temploma egy sziklába vájt szűk üreg a hol csak minden második vasárnap látja plébánosát, s hozzá a szűk templomba be sem férnek,…” (Löherer Andor)
Ebben az időben a község területén 6 kőbánya volt, azonban ebből már csak egy működött. Mivel többen értettek a kőfejtéshez, akiknek itt nem jutott munka, akár messzire is elvándoroltak családjukkal együtt.
1884-ben nagy árvíz pusztított a faluban. Óriási felhőszakadás következtében az esővíz az erdő árkában felhalmozódott, majd az árkot záró bányatörmeléket áttörte a hömpölygő áradat, és rázúdult a falura, nagyon megdagasztotta a Malom patakot, s a falu több házát elsodorta, halálos áldozatokat is követelve. (Az Árpád u. 22. számú házon találunk egy eredeti táblát, mely az akkori vízállást mutatja.)
1897-ben avatták fel a Budapesti Szünidei Gyermektelep üdülőjét, mely épület eredetileg az 1896-os a Millenniumi Kiállításon a dohánypavilon volt. A „Vasárnapi Újság” 1897/28. száma a következőképpen számol be az átadási ünnepségről: „Július 5-én reggel különvonat indult Budapestről Zebegénybe kb. 500 vendéggel. Az érkezőket a 38. gyalogezred zenekara magyar indulóval fogadta. Az állomás szépen fel volt díszítve. Az ünnep az intézet dísztermében folyt le. Ott volt többek között Stesser József miniszteri tanácsos, a honvédelmi miniszter részéről Szlávy ezredes, Szapáry István gróf a Vöröskereszt Egyesület képviseletében. Az építési bizottság nevében Neuschloss Marcell átadta az épületet. …Felavatás után 50 fiú és 50 lány a Himnuszt énekelte. …A vonat érkezése és indulása alkalmából a budapesti protestáns árvaháznak szintén Zebegényben elhelyezett szünidei üdülőjének gyermekei az úton sorfalat álltak, és lelkesen üdvözölték a testvértelep fölavatására odasereglett közönséget.” Itt kell megemlíteni a protestáns árvaházat, mely mint nyaraló, ebben az időben már működött Vracskó Lajos – Árva papa – vezetésével a mai Napraforgó utcában. Később ezt az épületet is megvásárolta és átalakította Károlyi grófné.
A mai vendéglő helyén állt egy régi vendégfogadó, olyan ahol az állathajcsárok megpihenhettek, ha valaki lóval közlekedett, a lovat is megabrakoltatták. Ez a vendéglő – melyet ekkor a Koperniczky család bérelt – a növekvő forgalom miatt már nem volt kielégítő, így a falu lakossága Fieszl (Faludi) Károly falubíró vezetésével úgy döntött, hogy saját erőből épít egy új vendéglőt, melyben helyet kapott egy nagy táncterem, egy kisebb terem, kerthelység, ivó és egy kis lakás. 1904-ben el is készült az épület és bérbe is adták.
Koperniczky ekkor saját házában nyitott „kávéházat”, ahol mészárszék is működött, a ház vasút felöli oldalán pedig pékség is volt.
Az 1800-es évek végétől sokan útra keltek, hogy szerencsét próbáljanak Amerikában. Zebegényben Fieszl Ferencről (1850-1903) tudjuk, hogy kétszer is járt az újvilágban szerencsét próbálni, hová több gyermekét is magával vitte. Harmadszorra is készült visszamenni, de mint hentest egy szerencsétlen baleset érte és meghalt. Később még több gyermeke is kivándorolt Amerikába, így a családból nyolc gyermeke élt kint, akik ott alapítottak saját családot.
Ebben az időben éledt fel ismét a gondolata egy új templom építésének, mivel a régit már kinőtte a nyaralókkal bővült község lakossága. (A szerény kis barlang-kápolna helyett 1874-ra, Koperniczky Ferenc zebegényi születésű pap első miséjére szerettek volna először új templomot építeni.) 1899-ben megtörtént a templom telkének megvétele, majd a templomépítő bizottság felkérte a református Kós Károly és a katolikus Jánszky Béla fiatal építészeket, hogy tervezzenek a kijelölt helyre egy modern templomot. A templom alapkövét 1908. szeptember 12-én tették le és már 1910. július 31-én Koperniczky Ferenc, – későbbi pozsonyi prépost – föl is szentelte. Eddigre a berendezési tárgyak nagy része is elkészült, melyeket szintén a két építész tervezett. A templom kifestésére 1914 nyarán került sort, melyet a gödöllői művésztelep tanárának, Körösfői Kriesch Aladárnak tervei alapján Leszkovszy György tanársegéd vezetésével öt növendék végzett. Bal oldalon a „Szentkereszt felmagasztalása”-t, a jobb oldalon a „Szentkereszt feltalálása”-t láthatjuk. A diadalíven látható Szentháromságot maga a mester festette. Az üvegablakok is ebben az évben készültek el, szintén Kós tervei szerint.
Ebben az évben kitört az első világháború, melyben zebegényiek közül tízen hősi haltak halált. Álljon itt nevük emlékeztetőül: Burján József*1880, Fieszl András*1875, Fieszl József*1894, Herr András*1885, Himmer Ferenc*1877, Himmer Rudolf*1887, Koleda Antal*1888, Krebsz János*1890, Krebsz József*1892, Patusch Ernő*1886.
(* születési év; az azonos vezetéknevűek testvérek voltak)
Az anyagot rendelkezésünkre bocsátotta: Csókáné Salomon Melitta